Nem ez volt az első...

Sokan, több helyen megírták, elmondták már, még a 911-es eseményekkel párhuzamot vonva is, hogy bizonyos pénzügyi-politikai körök miképpen és hányszor alakították, befolyásolták már a modernkori történelem egyes helyzeteit. Mindezeket persze úgy, hogy a közvéleményt teljes és sűrű ködben tartsa, távol a szomorú valóságtól.

A legtöbb esetben a hazafiságra, a nemzet fenyegetettségére, ezzel párhuzamosan egy vélt, vagy valós idegen ellenségképre fókuszálva tudták elérni a tömegek félrevezetését. A terv finomsága, kidolgozottsága és sokkoló ereje mindig az adott kortól, annak körülményeitől, és nem utolsó sorban az elérendő céltól függött.

1937. február 27.

21:27-kor, hatalmas tűz ütött ki a Reichstag épületében, Németország parlamentjében. Marinus van der Lubbe-t, egy 24 éves, félig vak kommunistát félmeztelenül találtak az épület hátsó részénél, ahol rögtön le is tartóztatták. A kihallgatása és az azt követő tárgyalása után annak rendje és módja szerint kivégezték.
Évekkel később persze fény derült az igazságra (a magányos elkövetőkkel valahogy mindig valami zűr van), hiszen valójában a Gestapo egy föld alatti alagúton keresztül juttatott az épületbe nagy mennyiségű vegyszerekkel kevert gázolajat. A tökéletesebb látszat kedvéért azért magát a lángot Lubbe pólójával lobbantották be.
Persze Hitler így rögtön kapott egy lehetőséget, hogy az égő Reischtaggal a háttérben, bemutasson egy listát. Egy listát, amely a nemzetre veszélyes, és ezért megsemmisítendő kommunisták névsorát tartalmazza. Persze nem sokat várat magára a tűz kivizsgálásának jegyzőkönyve sem (ismerős valahonnan?) és a megtorlásként eladott tisztogatás, kivégzések, cenzúra és ugye a Háború!

1941. december 07.

A Japánok se szó, se beszéd megtámadják az amerikaiak haditámaszpontját Pearl Harbornál, a Csendes Óceánon. De persze, hogy ez csak a látszat volt! Az amerikaiak tudtak a bekövetkező Japán támadásról! Roosevelt elnököt felderítői többször figyelmeztették a közelgő veszélyre, de mindhiába. A támadásról szóló információkat visszatartva, sikerült amerikai oldalon egy 2400 halottat és majd' 1200 sebesültet "produkálni". Ezzel a kiprovokált, szabályosan kikényszerített támadással (hiszen az Amerikában élő Japánokat érő állandó tortúrák, kitelepítések, lágerbe hurcolások mind az ő provokálásukért történt) mi volt a céljuk? Belépni a II. világháborúba! Az addig megosztott sőt, többségében háborúellenes amerikai közvélemény egy emberként állt össze a nemzetüket ért támadás megbosszulására. Az elnök hamarosan megkapta a kongresszusi felhatalmazást: Az USA belép a világháborúba!
Persze itt is volt bizottság jelentéssel együtt, ami megállapította: Washington tudott a Japánok tervéről, csak éppen Edward Kimmel, az ottani parancsnok nem, így biztosítva a Japán sikert, illetve a kellően tragikus, és eléggé vérlázító amerikai tragédiát.

tovább -->

  

2001 szeptember 9-én reggel, közel 20 perces időkülönbséggel két Boeing repülőgép nekirepült New York-ban a WTC két felhőkarcolójának! Így kezdődött...

A kérdés, hogy mi az amit nem lehet elintézni pénzzel? Mondhatnánk: mindent. És fordítva? Mi az, amit ne tennének meg bizonyos emberek a pénzért? Mondhatnánk: mindent! És ez igaz is! 2001 szeptember 11-én is ez volt a kiindulópont. Nem politika, nem vallás, hanem a pénz.

Azért, mert üldözési mániád van, még üldözhetnek!

Kifejezett barátja vagyok az összeesküvés-elméleteknek úgy általában. Ez messze nem jelenti azt, hogy vakon, minden alap nélkül vagyok képes hinni gyanús, nevetséges ügyekben. Szó sincs róla. De azt senki sem hiheti, hogy a világ úgy működik, ahogy láttatják velünk. Sokkalta gonoszabb, szövevényesebb és főleg kisebb, mint amilyennek egy felületes, s leginkább "szkeptikus néző" számára tűnik! Nem is tudjuk sokszor, milyen igazat szólunk, ahogy minduntalan megállapítjuk nagy bölcsen: milyen kicsi a világ! Igen, kicsinek kell lennie, ha ilyen kevés ember tartja, tarthatja a kezében. És mennyire jól szervezetten, és rémisztően nagy hatalommal bírnak! De az emberi tudat sok mindent elbír, pláne úgy, hogy homokba dugja a fejét vagy kitalál valamilyen meseszerű történetet a szomorú valóság elviselhetőségének érdekében. De sokszor még ez sem kell, vannak más módszerek a tömegek számára.

Mindent, amit általánosságban az összeesküvés-elméletek sorába állít a köz (állíttatnak velük!), egyenlő a nevetség tárgyával. "Te még hiszel a mesékben?" - néznek egy lenéző mosollyal a homokból előhúzott fejű emberekre azok. akik képtelenek észrevenni, meglátni bizonyos összefüggéseket bizonyos események mögött. És ez, a gyerekessé, nevetségessé tevés kiváló fegyvernek bizonyul, tíz emberből legalább nyolcnál beválik. Sokan már saját maguk előtt szégyellik az ezen kategóriába "tartozó" esetekbe akár csak belegondolni is.

Tehát ez látszik a legjobb fegyvernek a gyanús elméletekkel szemben. Nem is kell foglalkozniuk a felvetett kérdésekkel, mintha nem is léteznének. Nagyon ritkán találkozunk hivatalos válaszokkal olyan kérdésekre, amiket civilek tettek fel később, miután már jobb rálátásuk lett az eseményekre. Általában -ahogy jelen esetben is történt- lefolytatnak egy (amolyan belső, saját emberekkel végeztetett) vizsgálatot, és az ügy megválaszoltnak tekintendő. Az már nem érdekel "senkit", ha a vizsgálati eredmények sokak logikáját nem elégíti ki, vagy a birtokukba jutott információkkal nem tudják összeegyeztetni. "A VIZSGÁLAT LEZÁRULT, FELJTSÜK EL!"

   

Járulékos veszteségek

Bizony, mint mindig az életben és így a történelem során, voltak fontosabb, értsd: értékesebb emberek közöttünk, akikért kár lenne... és ebből következően olyanok is, akik kevésbé hiányoznának az élet körforgásából. Na de, hogy ki dönti el a hovatartozást? Erre valahogy mindig megvolt az ember... ahogy szeptember 11-én is megvolt. Akik a feláldozhatók táborába esett, megkapták a himnuszt a sortűzzel, és még talán egy néma felállást is hozzádobtak... Gondoljunk bele: A cél érdekében (és persze jelen esetben a cél és célok aljas anyagi, hatalmi, politikai előnyöket jelentett) bizonyos köröknek messze nem okozott gondot, hogy adott esetben saját honfitársainak életét teljességgel figyelmen kívül hagyják. Persze ne gondoljuk, hogy itt már nem volt szelekció! De bizony volt!

Itt van alább egy remek példa:

 

The REAL Rudy

Egyébként a szem a lélek tükre!

Kik ők, és miért..?

Hogy kik a felelősök? Az Illuminátusok? A Kerekasztal? A Szabadkőművesek? Vagy bármilyen titkos, féltitkos (gazdasági, esetleg tisztán politikai) társaság, ez most nem is lényeges. Mondhatnám esélyünk sincs arra, hogy mi ezen az úton egy tapodtat is megtehessünk bizonyítékokkal a hónunk alatt (gyanúnk annál több lesz a későbbiekben!). Ezzel szemben ami több, mint valószínűnek látszik, hogy nem azok a csoportok és emberek a felelősek a történtekért, akiket a médiákon keresztül bűnösöknek állítottak be. Erre akár mérget is vehetünk!

 

Az ilyen és ehhez hasonló videók gyártása is elengedhetetlen, hogy nevetségessé, gyerekessé tegyék még a gondolatát is bármilyen elméletnek, magyarázatnak, amelyek esetleg eltérnek a hivatalos állásponttól és az összeesküvés-elméletek
 kategóriájába sorolható!
 

Új fejlemények...

 

 

Ki hitte volna?

 

 

Sötétben bujkálók

 

 

Free Web Hosting